2015. március 31., kedd

Varrógép

A régi varrógépem helyett ma kaptam A-tól egy ilyen csodagépet. Pár nap múlva lesz a születésnapom és ezzel lepett meg.


Sajnos soha nem tanultam varrni, nem ismerem a varrás, hímzés, aplikálás fortélyait, de remélem, hogy belejövök. A régi gépemmel csak nadrágot hajtottam fel és egy-két apróbb javítást, függöny felhajtást végeztem. Most is jól varr egyenest és cikkcakkot, de mást nem tud.
Életemben először hímeztem és ilyen szép lett.


2015. március 27., péntek

Szendvics



Már megint nagyon sokáig nem írtam, de szerintem senki sem hiányolta az írásomat.
Egyébként azért maradoznak el a bejegyzéseim, mert mostanában varrni próbálok és ezzel kapcsolatban olvasgatok a neten és próbálkozom valami használhatót készíteni. Ez most jobban leköt, mint a gluténmentes ételeim leírása.
Már alkottam néhány rémséges mackót, nyulat, de szegények nagyon csúnyák lettek. Varrtam két kis nadrágot L-nek, aki most 11 hónapos, de mindkét nadrág kicsi lett. De nem adom fel! Már kiszabtam a harmadik nadrágot, amit holnap fogok összevarrni.
Amiért ma írok, az számomra egy vicces történet.
Egy nyugdíjba menő kolléganő búcsúztatása volt ma. Már a hét elején eldöntötték, hogy szendvicseket fognak készíteni és egy kis sütit. Mondták, hogy majd nekem vesznek Túró Rudit és banánt.
Tegnap este dióból, rizslisztből, kukoricalisztből és utifűmaghéjból sütöttem néhány zsemlét és amikor a többiek készítették a szendvicseket, akkor én a szobámban elkészítettem a saját szendvicsemet. A tányéromat szalvétával letakartam és bevittem abba a szobába, ahol az összejövetelt tartottuk. 
Mindenki körbe ülte az asztalt, megvolt a búcsúztatás és utána nekiálltunk enni. Tényyleg szép szendvicsek voltak, de mindegyik egyforma volt. Amikor felemeltem a szalvétámat, akkor szabályosan látszott, hogy majdnem mindenki a tányéromba néz, volt aki fel is emelkedett, hogy "jújjjjj, Te mit eszel?". 
NAGYON tetszett.
És volt egy nagyon kellemes meglepetés is (számomra nagyon megható), hogy egyik kolléganő egy gluténmentes cukrászdából hozott nekem egy szelet gluténmentes Bounti tortát. Nagyon finom volt és nagyon jól esett. Azt mondta, hogy sokszor érzi, hogy milyen rossz lehet, hogy nem ehetek velük és ezért vette.

2015. március 8., vasárnap

Gluténmentes zsemlécske


Nem vesztem el, csak először influenza szerű megbetegedésem volt, majd egy hétig tartó lumbágóval szenvedtem.
Természetesen közben is ettünk, főztünk, bár többször a Férjuram segített. Fényképezni már nem volt kedvem, így az elmúlt hetek étkei elvesztek.
Ezen a héten kitaláltam, hogy a kötelezően betartandó gluténmentes étkezésen kívül egy ideig tejmentesen eszem. A reggeli kávéhoz először rizstejet vettem, majd inkább magtejet készítettem. Tegnap este mogyorótejet készítettem és a visszamaradt mogyoró felhasználásával zsemlét sütöttem.
A hozzávalókat improvizáció jellegűen kevertem össze, amit találtam és jónak láttam, beletettem. 
- 10 dkg mogyoró vízzel darálva (és a mogyorótej kinyomva belőle)
- 3 ek. szezámliszt
- 3 ek. rizsliszt
- 1 ek. kukoricaliszt
- 2 ek. utifűmaghéj
- 1 ek. lenmag (egész)
- 2 ek. utifűmaghéj
- 2 dkg élesztő
- 1 kk. cukor
- víz (érzésre) kb 1,5 dl

A tésztát összegyúrtam, 15 percig hagytam kelni, majd 5 gombócot formáztam. A gombócokat tepsibe tettem, konyharuhával letakartam, újabb 15 percig pihentettem, majd 180 C-on 30 perc alatt megsütöttem.
- 1/2 kk só