2014. január 23., csütörtök

Reggel megmértem magam és a végeredmény 59,5 kg. Tehát 10 nap alatt 2,5 kg. Amiből az első 1 kg nem számít, mert az egy nap múlva már jelentkezett (nem evés, kiürülő gyomor okozta). A második kiló talán már valóban a zsírból fogyott le.

Ma reggelire végre ízeket ettem: pálpusztai sajt, paradicsom, tejeskávé.
Ebédre saját magam főzött gulyásleves volt. Vacsorára pizzát ettünk.

A pizza "tésztájához" megfőztem egy fej karfiolt, leöntöttem róla a vizet, krumplitörővel összetörtem, sóztam, oregánót szórtam rá, majd egy tojással és egy marék barnarizsből darált liszttel összekevertem, sütőlapra kentem.
10 percig sütöttem, majd megkentem paradicsomszósszal, tettem rá gluténmentes sonkát, fetasajtot, olívabogyót és reszelt ementálisajtot.
Visszatettem a sütőbe és addig sütöttem, amíg a sajt ráolvadt és megpirult.

2014. január 22., szerda

10. nap

Elérkeztem az általam kiszabott 10. nap végére. Kibírtam barnarizsen!
Ma már nem is volt olyan nehéz. Reggel kávédarálóval megdaráltam 20 dkg barnarizst és vízben megfőztem. Hamar kész lett.
Reggelire daraként ettem, de nappalra ilyen párnácskákat sütöttem belőle szendvicssütőgéppel. Ha ízesített lett volna, akkor azt is lehetett volna rá mondani, hogy finom.

Egyébként most azért örökítem ezt meg, mert úgy gondolom, hogy a későbbiekben, ha olyan helyre megyek, ahova egyébként szendvicset vinnék, akkor ezt az ötletet fel lehetne használni: megdarálni a barnarizst, megfőzni és ha sósan akarom, akkor sajtot, zöldségeket, felvágottat lehetne belekeverni és megsütni. Ha édeset akarok, akkor enyhén cukrozott tejben főzném és kevernék bele mazsolát, diót és úgy sütném meg. Vagy a közepébe szilvalekvárt tennék.

2014. január 21., kedd

9. nap

Ma az eddigieknél is kevesebbet ettem, mert ma ugyanazt vittem, mint tegnap és nagyon nem volt jó!

De már csak egy nap!

Nem tudom, hogy „méregtelenedtem-e”, de az biztos, hogy nem nagyon ment le a súlyomból. Úgy látszik a napi 1000 kcal nem elég kevés. Majd a 10. nap után azért megmérem magam.

2014. január 20., hétfő

8. nap

Kérdésre válaszolva: igen, kizárólag sótlan barnarizst eszem. Semmi mást.

Ma volt a 8. nap.
Tegnap úgy éreztem, hogy nem bírom tovább a főtt rizst. Este már annyira undorodtam a rizstől, hogy azt hittem, hogy nem bírom tovább.

Reggel durvára darált rizst főztem vízben és nehezen, de megettem. Nappalra vittem ilyen rudakat, amelyeket kávédarálóban darált rizsből és vízből készítettem. Az összekevert masszát zsírpapírral bélelt tepsibe „mázoltam” , derelyevágóval kissé bevágtam, majd ropogósra sütöttem. Nappal ezt ettem. Az egyik kolléganőm azt mondta, hogy úgy néz ki, mint a kutyaeledel (a kutyafogkefének árult rágcsálnivaló).

2014. január 19., vasárnap

7. nap

Kezdem én is unni a rizst, de kitartó vagyok. A súlyomról most sem tudok beszámolni, mert reggel mindig elfelejtek mérlegre állni.De mint már írtam, nem is a fogyás a cél (bár ha lemegy egy kicsi, az sem lenne baj).

Reggelire, tízóraira és ebédre „levesként” ettem a rizst (így legalább könnyebben lecsúszott).

Este pedig szendvicssütőben megsütöttem. Kissé ropogós lett, így más volt, mint az eddigiek és így legalább le tudtam nyelni.

Már nem eszem annyit sem meg, mint amennyit engedélyeztem magamnak, mert nagyon nem finom ennyi nap után.

2014. január 18., szombat


Az elmúlt 6 nap eseményei:

Elkezdtünk egy 10 napos barnarizs-kúrát. Nem tudom, hogy nekem ez a "tisztító kúra" miért olyan szimpatikus, de lehet tőle néhány kg-t fogyni, közben nem kell nagyon az éhségtől szenvedni. És ami nekem fontos, hogy gluténmentes!

Azt írják róla, hogy az anyatej után a barnarizs a legkiegyensúlyozottabb táplálékunk. Ha nagyon hosszú ideig semmi mást sem ennénk, akkor sem történne semmi bajunk.
De csak a hántolatlan, barnarizs formájában értékes a rizs, csak így jelent igazi táplálékot.

A barnarizs élettani hatásai:
- jó hatással van fogyasztása keringési, emésztési bántalmak esetén
- kimerültség, fokozott stressz esetén
- magas vérnyomás csökkentésére
- jótékony hatást gyakorol az egész bálcsatornára, nyugtatja és tisztítja
- bőrbetegségeknél, hajhullás esetén is érdemes fogyasztani.
- jótékonyan hat a vérzsír és vérkoleszterin szintre
- segíti a veseműködést, gátolja a vesekőképződést
- méregtelenít, segíti a salakanyagokat eltávolítani a szervezetből

Most nem csak én, hanem a rábeszélésemre F. (a férj) - is velem tart.

Indiai basmati rizst vette. Kettőnknek 45 dkg-ot beáztattam, így fejenként nyersen 22,5 dkg jutott. Ez egy főre egy napra 1000 kcal, 180 gr lassan felszívódó szénhidrát. És ha megfő, akkor jó sok.

Reggelire ettünk egy kistányérnyi rizst. F.-nek megsóztam, a magamét sótlanul ettem. Ezzel fokozom a méregtelenítő hatást. Egyébként sótlanul még kevésbé ehető.

A munka közbeni fogyaszthatóságát úgy oldottam meg, hogy a főtt rizst egy nagyon kevés darált lenmaggal összegyúrtam, gombócokat formáztam, melyeket lapos koronggá nyomtam és sütőben mindkét oldalát 10-10 percig sütöttem. Fejenként 18 db lett. A rizskorongokat dobozba tettem és nappal annyit ehettünk belőle, amennyit akartunk.



1 nap

F.-el délben telefonon beszéltem, a hangján hallottam, hogy legszívesebben feladná. Délig alig evett, talán négynél tartott, egyszerűen azt mondta, hogy ez borzasztó. De beszéltem a fejével és lelket öntöttem bele. A szájába rágtam, hogy igyon sokat és ha dolgozik, éppen ír, akkor a másik kezében legyen egy rizskorong és ne is figyeljen rá mit eszik, csak harapdáljon bele.
Amikor hazaértünk megnéztem mindkettőnk dobozát és mindkettőnknek csak négy darab maradt. Vacsorára ettünk egy kistányérnyit, majd lementünk a bevásárlóközpontba ásványvízért és kicsit körül is néztünk, hogy teljen az idő. Minél kevesebbet legyünk otthon a konyha közelében! Egyébként a kúra előtti utolsó nap mindent kiettünk, kidobtunk a hűtőszekrényből, hogy ne essünk kísértésbe.

Lefekvéskor F. megvolt elégedve magával, nem hitte volna, hogy este még nevetni is fog Egyébként megállapította, hogy igazam volt, amikor azt mondtam, hogy a lassan felszívódó szénhidrát miatt nem lesz farkaséhsége. Egész nap nem érezte, hogy éhezne.

F. 82 kg, én 62 kg

2. nap

F. és én is mára 1 kg-al könnyebbek lettünk. Tudjuk, hogy ez nem fogyás, csak a belünk kezd kiürülni. Ennek ellenére jó volt látni, hogy a mérleg kevesebbet mutat. Mondtam F.-nek, hogy a 10. nap végére 2-3 kg-al biztosan kevesebbek leszünk, de abból az igazi fogyás talán 1 kg lesz. Az is valami, hiszen mindkettőnk normál súlyú. F. büszke magára, hogy már a második napnál tart. Mondtam neki, hogy ez a 10 nap ha másra nem is jó, de jellemfejlesztő. Ha kibírja, akkor büszke lehet magára.

Reggelire ettünk egy kistányér barnarizst. F. elsőre keveset tett a tányérjába, majd saját magán is meglepődött, de repetázott. Én reggel, amikor felkeltem kissé szédülős voltam, de szerintem ez azért volt, mert nagyon lement a vérnyomásom. Délelőtt újra szédültem is, enyhe hányingerem is volt, de 10 órakor benyomtam egy kevés rizst és ittam rá sok vizet, és hamarosan rendbe jöttem. F. egészen jól volt, ő nem szédült, nem volt panasza. Azért elmondta, hogy szívesebben enne palacsintát és azt is mondta, hogy amikor végzünk, akkor megmondja M.-nek, hogy készítsen neki egy nagy fazék töltöttkáposztát!

Este megint sétáltunk és azon nevetgéltünk, hogy ezt a kevés szénhidrátot is lesétáljuk.

F. 81 kg, én 61 kg

3. nap

F.-nél ma a gyenge kezdés után erős visszaesés volt Ez azért így nem igaz, de reggel még jól viselte a barnarizst, de elmondása szerint nappal nagyon undorító volt. A vacsoráját azzal dobtuk fel, hogy a rizs mellé savanyított fokhagymát evett.
Én a mai napot egészen jól viseltem. Reggel frissen ébredtem.
Munkába menet vettem 1,5 liter ásványvizet, amibe belecsavartam fél citrom levét, így a víz egészen iható volt. 8 óra alatt el is fogyott, sőt még többet is ittam volna, ha lett volna.
Délben a munkahelyemre bejött KisG., aki a munkahelyem épületében lévő másik cégnél ügyet intézett. Amikor elkészült, akkor kihívtam a szomszédban lévő bevásárlóközpontba ebédelni.
Vettem neki párolt zöldséget, görög salátát és egy nagy szelet rántott csirkemellet. Amíg ő evett, addig én elrágtam egy barnarizs korongot és nem volt olyan ingerem, hogy kicsavarjam a kezéből a húst

A. ma nem állt rá a mérlegre, őt nem érdekelte a súlya. Én: 60,8 kg.

4. nap

A mai napon is túl vagyunk. Én úgy éreztem, hogy nem volt nehéz.
A. szerint : „hát, nem tudom mit mondjak. Hmmm..., szeretnék már rendesen enni, de azért még bírom”
Ma munka után elmentem a lányom kutyájáért és elhoztam hozzánk, hogy legyen ürügy a vacsora után sétára, hiszen haza is kell vinni. Le kell járni ezt a sok kalóriát
Miközben jöttünk, gondoltam kicsit nevelem a kutyát és amikor valami rendeset csinált, akkor adok neki az én maradék rizsemből. Volt két rizskorongom, amiből darabokat törtem és jutalomfalatként adogattam. A szájába vette és kiköpte. Ezt négyszer egymás után megtette. Már majdnem feladtam, hogy megetessem vele a maradék rizsemet, de végül a másodikat ímmel-ámmal megette Rendes kutya! Legalább nem nekem kellett megenni.

A. 80,2 kg , én 60,4 kg

5. nap

F., most, az ötödik nap végén bedobta a törölközőt. Azt mondta, hogy egyszerűen nem bírja lenyelni a rizst. Pedig a vércukra látványosan lement, a reggeli érték 7-8 helyett már csak 6,3 volt. Legalább fél éve nem volt ilyen alacsony a reggeli érték.

Én folytatom, dváltozatlanul fogom csinálni még 5 napig. F. azt mondta, hogy az öt nap után most már biztosan tudja, hogy aki tíz napig kibírja a barnarizsezést, azelőtt meg kell emelni a süveget
De most vacsorára még velem tartott.

6.nap

F. végül 79,7 kg-al ma befejezte a koplalást Reggelire lement friss kifliért, de rendes volt, mert csak a felét ette meg. Sonkát és sajtot is evett. És meglepetésére ilyen kis mennyiségtől is lakott.

Én a barnarizsre rányomtam egy kis citromlevet, amitől nagyon finom lett

Elmentünk a csarnokba zöldséget, gyümölcsöt, halat és húst venni, mert F. visszatér a normál étkezésre. Ebédre neki süllő volt párolt zöldséggel és palacsinta.


Magamnak nagyon finomat találtam ki.:) Egy marék nyers barnarizst kávédarálóval megőröltem, szárazon kicsit megpirítottam, nagyon kicsit megsóztam és felöntöttem vízzel. Mikor felforrt és besűrűsödött, akkor még öntöttem rá vizet és beletettem jó sok főtt barnarizst. Az egészet felforraltam és rizslevesként bekanalaztam. A sok száraz rizs után mennyei volt. Vacsorára ugyanezt ettem.

Folyt. köv:)


2014. január 12., vasárnap

Egyik este vacsorára ezt ettük. Saláta, uborka, paradicsom - tökmagolajjal és balzsamecettel ízesítve. Juhtúróval töltött gluténmentes sonka. Csicseriborsókrém. Kenyérként magos laposkenyeret ettem (mogyoró, lenmag, vöröslencse, só, víz, szódabikarbóna).

Ez egy karácsonyi ajándékom. Sütibefőtt.

2014. január 5., vasárnap

Gyümölcstorta Sünmalac módra

Gyümölcstorta Sünmalac módra

Sütöttem egy gluténmentes tortalapot. Két tojást feltörtem és a fehérjéket 6 dkg, a sárgájákat 10 dkg cukorral habosra kevertem. A felvert sárgájához hozzáöntöttem 0,75 dl olajat és 0,75 dl vizet, majd hozzá adtam ½ kk szódabikarbónával összekevert 18 dkg lisztet (rizslisztet, burgonyakeményítőt és kukoricalisztet használtam). Az egészet összekevertem, majd beleforgattam a tojásfehérje kemény habját. 170 °C-on kb 25 percig sütöttem.
A piskóta kicsit vastagabb lett, mint egy normál gyümölcstorta lap, legközelebb félbe fogom vágni és két gyümölcstortát készítek. Szerintem az is el fog fogyni:)

A megsült tortalapot – miután kihűlt – bevontam egy vékony réteg karamellizált cukorral.

A karamell tetejére jött egy vékony réteg vanilliapuding, majd banánt, kivit, mandarint, karamellel bevont diót, keserűcsokit tettem rá.

A torta tetejére gyümölcskocsonya került.

Egyébként már nagyon régen nem írtam a saját állapotomról. Már negyedik éve eszem gluténmentesen. A bőrtüneteimre el lehet mondani, hogy mostanra szinte teljesen eltűntek. A kicsi hólyagok, a dudorok, az arc égés, vörösség már a múlté. De csak akkor, ha nagyon keményen, szigorúan betartok minden fontos szabályt: semmi glutén!!!

Karácsonykor három helyen voltunk rokonoknál vacsorázni. A fiamnál biztos lehettem abban, hogy mindenre vigyáz. Nem is lett bajom. Voltunk a nagybátyánknál, ők is olyan kaját készítettek, hogy nem volt benne glutén (krumpli, kacsa), de a harmadik rokonomnál valamit beehettem, mert másnapra az orrom, az arcom piros volt és az orromon és a pofacsontom felett apró dudorok lettek. 10 nap eltelt és szerencsére mostanra majdnem szép vagyok:) Már csak az orrom egyik oldala pirosabb, mint a másik.


2014. január 1., szerda

Újévi gluténmentes lencsefőzelék falafellel.

A lencsőt alaposan átválogattam. Most csak kavicsot találtam benne, gabonaszemet nem. Ezután többszöri vízzel megmostam és éjszakára beáztattam. A lencsét sós, babérleveles vízben nagyon hamar puhára főztem. Kevés kukoricaliszttel behabartam és hogy még tovább sűrítsem, beledugtam a botmixert és a lencse egy részét megturmixoltam. Kész is lett.

A falafelhez a csicseriborsót éjszakára szintén beáztattam, majd reggel egy fej hagymával és két fokhagymagerezddel, valamint füszerekkel aprítóban pépessé daráltam. Tettem hozzá kevéske szódabikarbónát is. Ezt a masszát 3 óra hosszűra betettem a hűtőszekrénybe (azt olvastam, hogy ez a titka, hogy ne essen szét sülés közben) majd gombócokat formáztam, amiket két tenyér között lelapítottam, majd kevés olajban kisütöttem.

Most olvastam az alábi hírt, ami kissé elkeserít.

"

A Google trends szerint tavaly a paleo diéta (az ősember táplálkozását utánozni próbáló étrend) és a léböjt volt a legnépszerűbb, 2014-ben új divat hódít. A Tuday’s Dietitian, egy amerikai, táplálkozással foglalkozó magazin 500 dietetikus véleményét kérdezte meg az idei várható trendről.

A tanácsadók 66% úgy gondolja, hogy 2014-ben a gluténmentes táplálkozás lesz a legelterjedtebb. Ezt az étrendet egy amerikai kardiológus fejlesztette ki. Szerinte a liszt mérgező, addiktív alapanyag. “Annak ellenére, hogy nincs bizonyíték a gluténmentes étkezés jótékony élettani hatásáról, sok ember ezzel a módszerrel próbál egészségesen táplálkozni, vagy fogyni.” – mondja Dr Jenna A Bell, étkezési tanácsadó."

Azért tartom elkeserítőnek a hírt, mert ha csak divatból esznek sokan gluténmentesen, akkor el tudom képzelni, hogy egy étteremben egy idő után elegük lesz az étterem dolgozóinak a sok divatból gluténmentesen táplálkozó emberből és a valóban gluténérzékeny embereket sem veszik komolyan.
A nem tisztességes élelmiszerelőállítók is mindenre rá fogják írni, hogy gluténmentes és drágábban fogják a termékeiket árusítani. Az ellenőrzés pedig olyan ritka, hogy mi gluténérzékenyek majd nem fogjuk érteni, hogy mitől van annyi problémánk.