2013. december 23., hétfő

Gluténmentes ischler

Kicsit nehezebb elkészíteni, mint a „normál” ischlert (nézőpont kérdése, hogy mi a normál), mert a tésztája a glutén hiányától nehezen nyújtható és a kész süti is törékenyebb.

10 dkg vajat 15 dkg rizsliszttel, 10 dkg cukorral és 10 dkg darált dióval, ½ kk szódabikarbónával, csipet sóval, 1 tojássárgájával és annyi tejföllel összekeverjük, hogy összeálló gombócot kapjunk.

Éjszakára betettem a hűtőbe, majd az alábbi fázisfotók alapján elkészítettem.

A tésztából kisebb darabokat letörtem, majd nylonzacskó közé tettem

a tenyeremmel lelapítottam,

majd sodrófával kinyújtottam.


A tésztából kiszúróval karikákat és szíveket vágtam ki

sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem.

170 °C-on kb 10 percig sütöttem.

A kisült tészta felét lekvárral megkentem,

majd egy másik tésztával beborítottam.

Ezután csokimázzal bevontam. A csokimázhoz cukrot, kakaóport kevés vízzel csomómentesre kevertem, majd tűzre téve addig melegítettem, amíg a cukor elolvadt és a víz elpárolgott. Ezzel kentem meg az ischler tetejét.

2013. december 16., hétfő

Ez a kép csak illusztráció. Amiről írok, az nem így néz ki.

Három napig wellnessezni voltam. Az első napon bementünk egy pékségbe, ahol kávét ittunk és láttam, hogy lehet venni előre csomagolt gluténmentes kakaóscsigát. Vettem egy csomagot, amelyben 2 db volt. Szépen kibontottam, gondoltam milyen jó, hogy a kávéhoz végre én is ehetek valamit.
Ilyen rosszat még nem ettem!
A sütemények, amikkel én kísérletezem, azok is elég gyakran mások számára ehetetlenek, de én már sok mindent elviselek, de ez nagyon pocsék volt.
A tésztája tiszta olaj volt. Az íze és az állaga minősíthetetlen!
Arra gondoltam, hogy nekem ez nem okoz túl nagy problémát, mert azon kívül, hogy fogtam és kidobtam, valamint egy ideig mérgelődtem, azzal vígasztaltam magam, hogy majd úgyis sütök magamnak valami ehetőt.
De arra gondoltam, hogy szegény lisztérzékeny gyerekek, akiknek az anyukája megveszi ezt a borzalmat és kétszer annyit fizet érte, mint egy normál, ehető kakaóscsigáért, és a gyerek sírva fakad, makacskodik, hogy nem eszi meg, mert rossz és az anyukája még haragszik is rá és próbálja belétömni, mondván, hogy egyébként is milyen sokat fizetett érte, annak nagyon szörnyű lehet. Nem is értem, hogy adhatnak el emberi fogyasztásra ilyen borzalmat.
Nagyon fel vagyok dúlva!

2013. december 12., csütörtök

Egészen jó gluténmentes fasirtot készítettem. Zsemle helyett főtt krumplit reszeltem bele. Az ízesítése ugyanúgy történt, mint a normális fasírtoké. Nem olajban, hanem tepsiben sütöttem. Az első három a fasírt, hátul a krumpli van.

2013. december 9., hétfő

Laposkenyér Sünmalac módra

A gyerekektől kaptam egy tésztanyújtógépet.
Most próbálkozom vele, és ha megtalálom a legjobb receptet, akkor le fogom írni. Mindenféle gluténmentes liszt keverékével próbálkozom.
Kukoricaliszt-rizsliszt-vöröslencseliszt-uridbabliszt-kölesliszt-lenmagliszt.
Pár hete nagyon finomat készítettem, de azt nem írtam le és már nem is emlékszem rá.
Kinyújtottam, majd szilikonlappal bélelt tepsiben mindkét oldalát 5-5 percig sütöttem 170 C-on.
Ami most a képen látható, az rizsliszt és vöröslencseliszt keverék, van benne só, egy tojásfehérje, egy kanál zsír és gondolom mennyiségű víz.
Ropogós, igazi rágás-élményt nyújtó kenyérhelyettesítő.

2013. december 8., vasárnap

Milyen jó, hogy vannak jól bevált receptjeim, amiket itt rögzítettem. Ma is az április 1-én írt receptem alapján készítettem képviselőfánkot. Igaz annnyi különbség volt, hogy nem volt itthon elég kukoricalisztem, de találtam köleslisztet, amivel a liszt mennyiségét kiegészítettem 2,5 dl-re. A képviselőfénk sikerült, de éreztem az ízén, hogy kicsit más, de a többiek nem vették észre. Amikor mondtam, hogy mit esznek, akkor is azt mondták, hogy jó. Egyébként ha csak kukoricalisztet használok, annak is van egy kis fura íze.
Gesztenye golyók.
Az elmúlt hetekben háromszor vettem ki a mélyhűtőből gesztenyemasszát, mert gesztenyepürét szerettünk volna enni. Gluténmentes masszát szoktam venni (a márkája M....) és eddig nem is volt baj vele. Viszont három csomagot mostanában ki kellett dobni, mert amikor kiengedett, akkor nagyon rossz volt az állaga. Szemcsés és folyós volt. Tegnap este kivettem a maradék négy csomagot is és ki akartam dobni, de végül nem a vödörbe tettem, hanem egy tálcára. Reggelre kiengedett mind a négy és mindegyiket megkóstoltam. Kettő ment a szemétbe, kettő viszont jó volt. A két jó gesztenyemasszát egy kis alkohollal és cukorral feljavítottam, majd meggyszemeket tettem a golyókba, végülolvasztott keserűcsokival megkentem.
Nem csak édességet ettünk, hanem húslevest, libamellet, krumplit és céklát. A libamelleket fokhagymával megtűzdeltem, a bőrét bevagdostam, sóztam és sütőzacskóban 170 C-on két órát sütöttem. Finom omlós lett.

2013. december 7., szombat

Pizza Sünmalac módra

Megpróbálok úrrá lenni a lustaságomon és folytatom a receptek írását. A múltkor készítettem egy gluténmentes pizzát. Rizst és vöröslencsét kávédarálóval ledaráltam. Megsóztam, tettem hozzá egy kis felfuttatott élesztőt, egy kevéske olajat és annyi vizet, hogy gyúrható tészta legyen. Ezután elmentünk a városba, mert ruhapénzt kaptam, amit el kellett vásárolni. Mire hazaértünk, addigra a tészta nem hogy nem kelt meg, hanem totál kemény lett. Nem lehetett sem nyújtani, sem gyúrni és este már kedvem sem volt hozzá, hogy bármit kezdjek vele. Öntöttem hozzá vizet, amitől nagyon folyós valamivé vált. Ekkor betettem a hűtőszekrénybe, hogy ne is lássam. Reggel megnéztem, hogy milyen és még mindig elég híg volt, de már nem volt folyós. Ezt a tésztát kanál segítségével vastagon szétkentem egy zsírpapírral kibélelt tepsiben, majd előmelegített sütőben 10 pecig sütöttem. Ekkor kivettem és a kissé megsült tészta tetejét megkentem paradicsompürével, megszórtam bazsalikommal, tettem rá paradicsomkarikákat, szalámi szeleteket és sok reszelt sajtot. Visszadugtam a sütőbe és még kb 10 percig sütöttem. Nagyon jól sikerült. Cikkekre vágtam és miután kihűlt, betettem egy uzsonnásdobozba és egész nap eszegettem. A pizza széle ropogós volt és még délután is élvezhető volt.