2013. március 30., szombat

Torta Sünmalac módra

Ma tartottuk a születésnapomat. Ebédre zöldbableves volt, karfiolos- és gombás sajtos hús rizzsel és burgonyapürével, sós vizes uborkával és keverék tortával.

A húst szeleteltem, kloffoltam, sóztam, majd mindkét oldalát hirtelen megsütöttem. Tepsibe tettem, majd előre főzött karfiolt ill. gombapörköltet halmoztam a szeletekre. Ezután kukoricalisztes besamelbe sok reszelt sajtot tettem, amivel a húsok tetejét megkentem. 190 °C-os sütóben pirosra sütöttem.

A torta neve azért keverék torta, mert a tésztája olyan, mint a répatorta, a közé kent krém meggyel van megbolondítva, mint a fekete-erdő torta és a teteje olyan, mint a dobostorta.
Régen sem tartottam be a receptek előírásait, de amióta lisztérzékeny vagyok, azóta muszáj állandóan kisérleteznem. Mivel nem használok előre gyártott gluténmentes liszteket, ezért a fantáziámra szoktam hagyatkozni. Persze sok mindent olvasgatok azi nterneten, ahonnan mindig ötletet merítek, aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Ez a torta is finom lett.

Torta: 4 tojássárgáját 15 dkg cukorral kikevertem. A tojásfehérjékből kemény habot vertem. A kettőt összekevertem, majd adtam hozzá 8 dkg lisztet (fele kukorica-, fele rizsliszt volt), amiben 1 kk szódabikarbóna és 1 kk fahéj volt elkeverve, valamint 15 dkg darált diót és 25 dkg lereszelt és kinyomott sárgarépát,

190 °C-on 45 percig sütöttem.

A tortát három részre vágtam. A tetejét karamellizált cukorral bevontam, majd még meleg állapotban felszeleteltem. Közben az egyik ujjamat is megégettem. A forró karamell kegyetlenül tud égetni.

A tortalapok közé gluténmentes csokipudingot és egy üveg meggybefőttet tettem.

2013. március 20., szerda

Gluténmentes mákosnudli Sünmalac módra

Zöldbabos hús

Egy csirkemellet apróra vágtam, majd felaprított, megpirított vöröshagymára dobtam, sóztam és kb 10 percig sütöttem, majd mirelitt zöldbabot adtam hozzá és egy apróra vágott burgonyát is. Kevés vizet öntöttem rá, majd a babot puhára főztem. Ezután kukoricalisztet összekevertem egy fél doboz tejföllel és a babhoz öntöttem, majd pár perc főzés után egy csokor petrezselymet szórtam rá.

Gluténmentes mákos nudli

Csak magamnak készítettem, ezért elég volt 2 szem krumpli, amit kockára vágva, sós vízben megfőztem, majd összetörtem, ütöttem bele egy tojást és hozzá gyúrtam annyi kukoricalisztet, hogy keményebb tészta legyen (szerintem elég lágyra gyúrtam). Ezután hengert sodortam belőle, majd apró darabokra vágtam és megsodortam. Forrásban lévő vízbe tettem és amikor feljött a víz tetejére, akkor kiszedtem. Nagyon lágy nudlikat kaptam, ezért kerámia serpenyőben kevés olajon egy kicsit megpirítottam. Így a sült résztől „tartása” lett. Cukrozott mákkal megszórtam és bekebeleztem.

A férjemnek megkegyelmeztem és neki „rendes” tésztát főztem.

2013. március 16., szombat

30 perc alatt elkészíthető vacsora.


Hagymát kacsazsíron megpirítottam és rádobtam 40 dkg feldarabolt laskagombát. Sóztam, borsoztam, majd a végén kevés tejfölt kevertem bele. Amíg pirult a hagyma, addig 3 szem burgonyát megpucoltam, felkarikáztam és szintén kacsazsíron megsütöttem. Mindeközben egy darab káposztát, kis uborkát, egy paradicsomot és egy lilahagymát szeletre vágtam. A salátát a tányéron citromlével meglocsoltam.

2013. március 12., kedd

Zebrakeksz gluténmentesen Sünmalac módra

Gluténmentes zebrakeksz


15 dkg puha vajat 2 dl cukorral, 1 egész tojással, ½ kk szódabikarbónával, egy narancs reszelt héjával habosra kevertem. Ezután hozzáadtam 2 dl rizslisztet és 2 dl kukoricalisztet. A tésztát összegyúrtam, majd félbe szedtem. Az egyik feléhez 2 ek kakaóport kevertem. Mind a sima, mind a kakaóstésztát félbe szedtem, majd a négy gombócot egyesével rúddá sodortam. A rudakat egymásra raktam (felváltva egy sima, egy kakaós, stb), majd az így kapott tésztát óvatosan egy rúddá sodortam, majd alufóliába csavarva betettem a hűtőbe. Másnap reggel késsel felszeleteltem, majd tepsibe tettem.


Vigyázni kell, hogy ne legyen túl közel egymáshoz, mert sülés közben nőni fog. 180 °C-on 10 perc alatt megsült.

Ebbe a dobozba tettem. Ebben hasonló keksz volt és ajándékba kaptam. Kávéhoz eszegettem belőle, mostanra fogyott el. Szerintem állagra és ízre az én kekszem finomabb.
Persze ezt 3 évvel ezelőtt biztosan nem mondtam volna, de mostanra kezdem megszokni a rizsliszt szemcsés állagát.

Rövid beszámoló az elmúlt évekről glutén szemszögéből: aki nem olvasta a régi bejegyzéseimet, annak elmondom, hogy sok-sok éven keresztül számomra ismeretlen okból égett, tüzelt az arcom. Aztán egyre rondább és egyre több dudor, apró hólyag jött ki az arcomon, vörös voltam, ami időnként valamennyire eltűnt, aztán újra előjött. Aztán nagy szerencsémre kiderült, hogy gluténérzékeny vagyok! Több, mint 3 éve szigorúan gluténmentesen étkezem. Illetve nem 3 éve, mivel eleinte nem hittem el, hogy a bőrtüneteimet a glutén okozza és újra, meg újra „teszteltem” magam. Ha valamennyire kezdett enyhülni a tünetem és megettem egy kiflit, akkor újra hatalmas dudoraim nőttek az arcomra és 1-2 hétig vörös voltam. De nem csak a saját tesztelésem miatt jöttek vissza a dudorok, hanem azért is, mert sokáig nem tudtam, hogy mi mindenben lehet glutén és időnként „beleszaladtam” olyan ételbe, ami glutént tartalmazott. Eleinte azt sem hittem el, hogy nagyon szigorúan be kell tartani, hogy SEMMI GLUTÉN! Most már tudom, hogy nincs olyan, hogy csak pici glutén – lényeg, hogy SEMMI!
Az első év végére kezdett az arcom javulni, bár a korábban évekig tartó vörösség és hólyagok megtették a hatásukat és ha egy picit is nyugtalan voltam, akkor a tönkrement bőröm kipirosodott. Második év végére már csak néha jött elő a rondaság, és egyre kevésbé voltam vörös, kezdett fakulni az arcom. Azt azonban észrevettem, hogy a mai napig is a „nyomokban” mennyiség is elég ahhoz, hogy a dudorok újra kijöjjenek. A harmadik évben már egyáltalán nem „teszteltem”, nagyon odafigyelek, hogy hol és mit eszem. Leginkább csak itthon eszem. És készételt soha nem veszek, mindenből csak az alapanyagot veszem meg és én készítem el. És ha most belenézek a tükörbe, akkor egy tiszta, sima arc néz rám:)

2013. március 10., vasárnap

Meggyes túrótorta Sünmalac módra

Ebédre paradicsomleves, rakott krumpli hússal és brokkolival valamint áfonyás túrótorta volt.

A paradicsomlevest már többször leírtam.

A második fogáshoz a tepsit kacsazsírral kikentem, majd karikára vágott nyers krumplit tettem bele. Erre fektettem a kukoricalisztbe, majd felvert tojásba megmártott csirkemell darabokat. Ezután jött az előfőzött brokkoli. Kis kefirrel meglocsoltam, majd sok reszeltsajttal megszórtam. Először alufúliával letakarva sütöttem 40 percet, majd kb 10 perc alatt pirosra sütöttem a sajtot.

A túrótortához nem mértem a hozzávalókat, nem recept alapján készítettem, csak gondolom formán.
1/2 kg túrót 4 tojássárgájéval, 1/2 dl tejfőllel, 1 ek vajjal,csipet sóval, 5 ek cukorral, 1 narancs lereszelt héjjával kikevertem, majd tettem bele 2-2 evőkanál kukorica- és bablisztet. Végül beleforgattam a 4 tojásfehérje kemény habját. Szilikonos tortaformába öntöttem, majd a tetejét megszórtam friss áfonyával. 180 C-on kb 45 percig sütöttem. A tányéron mindenki kapott még 1 ek. áfonyalekvárt, hogy a süti még édesebb legyen. Könnyű és finom volt.

2013. március 9., szombat

Ezen a hétvégén igazi tavasz volt. A telken kertészkedtünk. Ástunk, gereblyéztünk, csicsókát ültettünk és bográcsban főztünk.

A bográcsban szalonnát sütöttünk és annak a zsírján 3 fej apróra vágott hagymát, egy fehér-, egy piros- és egy erős zöldpaprikát megpirítottunk. Tettünk rá 6 gerezd apróra vágott fokhagymát, pirospaprikát, kőménymagot, borsot, sót, sűrített paradicsomot és felkockázott malachúst.  Kevés vízzel és vörösborral puhára főztük, majd kockára vágott burgonyát főztünk bele.

Nagyon finom lett.

2013. március 3., vasárnap

Ma is megsütöttem kukoricalisztből a képviselőfánkot. Február 24-én leírtam a receptet, most a mennyiséget megkétszereztem. Kicsit fel is turbóztam, mert nem csak vaniliapudingot tettem bele, hanem tejszinhabot is és a tetejére karamellizált cukrot csorgattam.