2013. június 22., szombat

Gluténmentes fagyitorta Sünmalac módra

Ma volt a fiam születésnapja!

Az ebéd nagy részét még tegnap készítettem el, hogy ma már ne nagyon kelljen a gáztűzhelyt bekapcsolni. Nagyon nagy a meleg, így igyekeztem hidegen fogyasztható kaját készíteni.

Hideg uborkaleves

Az uborkát megpucoltam, majd nagy lyukú reszelőn lereszeltem. Sóztam. 2,5 dl joghurtot kb 1 dl vízzel összekevertem, beletettem 3 gerezd zúzott fokhagymát, egy csokor aprított kaprot, kevés borsot. Ezután a reszelt uborkát belekevertem, majd a hűtőbe tettem a fogyasztásig. Csak nekem ízlett, de nekem nagyon!

Volt hideg meggyleves is, csak annak a képe olyan ronda lett, hogy nem teszem be. Az íze viszont jó volt. Azt a többiek ették.

A második fogás: hagymás krumplisaláta, rizibizi, aszalt szilvával és fokhagymával tűzdelt egyben sült hús.

A képen nem látszik, de volt mustáros-tormás-ketchapos csirkemell is, ami nagyon finom lett.

Fagyitorta

Sütöttem 2 tojás, 2ek rizsliszt, 2 ek cukor és 1 ek kakaópor felhasználásával egy vékony piskótalapot. Ez lett a torta alja. Erre került a krém, ami vaniliafagyiból és csokis pffasztottrizsből készült.Vettem egy doboz gluténmentes vaniliafagylaltot és hagytam, hogy kissé felengedjen, majd hozzákevertem a natur puffasztottrizst, amit előzetesen csokival vontam be. Mégpedig úgy, hogy 1 tábla gluténmentes étcsokoládét és 3 ek nutellát felolvasztottam, majd beleöntöttem a puffasztott rizst. Ezt a csokis rizst egy tálcán szétterítettem, majd a hűtőbe tettem. Amikor már kezdett megszilárdulni, akkor a nagyobb darabokat is széttördeltem, hogy minél kisebb darabok legyenek.

Amikor már hideg lett, akkor kevertem a fagyihoz és ráterítettem a tortaformában lévő piskótalapra.

A tetejét szintén csokis puffasztottrizzsel szórtam meg. Fogyasztásig a mélyhűtőben volt. Az éveket tejszínhabból nyomtuk rá.

Kapros túróslepény Sünmalac módra

Karalábéfőzelék virslivel és kapros-túrós sütemény.

Két karalábét és egy krumplit kockára vágtam és vajon párolni kezdtem. Sóztam, borsoztam, majd kevés vizet öntöttem rá és puhára főztem. 2 dl tejfölben elkevertem 1 ek. Kukoricalisztet és azzal sűrítettem. Gluténmentes virslit sütöttem hozzá.

A kapros-túrós süti a ”lusta asszony rétese” recept szerint készült.

25 dkg rizslisztet összekevertem 20 dkg cukorral és 1 kk szódabikarbónával. Ennek a lisztkeveréknek a felét beleszórtam egy kisebb méretű, zsírpapírral kibélelt tepsibe. Erre rászórtam 1/2 kg túrót, melyet 2 csokor apróra vágott kaporral előzetesen összekevertem, majd rászórtam a maradék lisztkeveréket. Erre ráöntöttem 2 dl tejjel összekevert 2 egész tojást. Villával megszurkáltam, hogy a tojásos tej bejusson a liszt közé. 200 C-ra felmelegített sütőbe tettem, majd 5 perc múlva 180 C-ra csökkentettem a hőmérsékletet és 40 percig sütöttem.

Első nap nagyon finom, de másnapra nagyon érződik, hogy „szemcsés” a rizsliszt miatt. De aki gluténérzékeny, az ne legyen finnyás:)

2013. június 18., kedd

Paleosüti Sünmalac módra

Nem csak gluténmentes, hanem paleosüti

Elkészítettem az első paleo sütimet. Két marék diót ledaráltam és hozzáadtam egy lereszelt almát, 1 ek. nyírfacukrot, 1 ek. mézet, 1 tojást, csipet sót, ½ kk szódabikarbónát és annyi lenmaglisztet, hogy sűrű, de nem kemény tésztát kapjak. Kiolajozott muffinformákba kanalaztam és 180 C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütöttem. 6 db könnyű és finom süti lett. Még a férjem is ezt mondta! Ma tízóraira vitt kettő darabot, uzsonnára is evett és kérte, hogy holnapra is süssek:)

2013. június 9., vasárnap

Kakaós túrós muffin Sünmalac módra

Ma ebédre zöldborsóleves volt. Hozzávalók: hagyma, olaj, paradicsom, paprika, só, sárgarépa, fehérrépa, zöldborsó, petrezselyem és kukoricalisztből egy tojással gyúrt reszelt tészta.

Majd pörkölt volt krumplival és kaporszósszal. A pörköltet sertésfelsálból készítettem és nagyon finom, ízletes lett. Nem is illett hozzá a kaporszósz, de volt két csomag kaprom és elkészítettem. Szerintem a kaporszósz egyszerű főtt krumplihoz és sima sült húshoz való.

Kakaós-túrós muffin.

1/2 kg túrót 3 dl tejföllel, 2 egész tojással, cukorral és egy csomag gluténmentes pudingporral összekevertem, majd a felébe kakaóport kevertem és szilikonos muffin formába töltöttem. 180 °C-on sütöttem kb 25 percig. Azt hiszem, hogy máskor nem sütök pudingporral, mert nem ízlik. Szerintem még a kukoricaliszt, vagy a rizsliszt is jobb.

Ez volt a vacsoránk. A fehér sós sajtot előzetesen fokhagymás olajban érleltem.

2013. június 2., vasárnap

Kakaós túrós sütemény Sünmalac módra

A héten nem volt időm berakni a blogba, amit főztem. Most leginkább csak a képeket teszem be és csak rövid megjegyzéseket írok hozzá, főleg ott, ahol az alapanyagok nem egyértelműen gluténmentesek. Mármint nálam azok, de leírom, ha egy-egy ételnél a normál főzéstől el kell térni.

Paradicsomos káposzta: itt a sűrítésre kukoricalisztet használtam.

A biztosan gluténmentes hozzávalók: fejeskáposzta, hagyma, olaj, só, sűrített paradicsom, pici cukor.


Székelykáposzta

A biztosan gluténmentes hozzávalók: biztos helyen vásárolt savanyúkáposzta (kikérdeztem a savanyúságos eladót, hogy hogyan és milyen körülmények között készítette a káposztát és már régóta ismerem és megbízom benne), sertéshús, hagyma, paprika, só, rizs, olaj. A végén egy evőkanál kukoricaliszt.


Krumplifőzelék, pörkölttel.

A biztosan gluténmentes hozzávalók: Hagyma, paprika, sertéshús, olaj, só, krumpli, tejföl. A habaráshoz kukoricalisztet használtam.

Rakottkrumpli.

A biztosan gluténmentes hozzávalók:krumpli, főtt tojás, tejföl, só. A kolbászra oda kell figyelni, csak olyan terméket szabad venni, amelyről a gyártó nyilatkozott, hogy gluténmentes.

Zöldborsóleves.

A biztosan gluténmentes hozzávalók: Zöldborsó (idén ez az első friss borsó), sárgarépa, fehérrépa, só, hagyma, olaj. Egy tojáshoz adtam egy csipet sót és annyi kukoricalisztet, hogy kemény tésztát tudjak gyúrni, amit a reszelő durva fokán lereszeltem és ezt tettem a levesbe.

Paprikáskrumpli.

A biztosan gluténmentes hozzávalók: krumpli, zsír, hagyma, só, hegyespaprika, pirospaprika, paradicsom. Itt is gluténmentes kolbászt használtunk. Az uborka sósvizes és nem kovászos!

Spárgakrémleves.

A biztosan gluténmentes hozzávalók: spárga, olaj, hagyma, só, víz, kicsi tej, egy burgonya a sűrítéshez.

Burgonyás, cukkinis krumpli bundás hússal és kovászos uborkával.

A biztosan gluténmentes hozzávalók: Krumpli, cukkini, kevés olaj, só, fűszerezett tejföl, csirkemell. A húst kukoricalisztbe, majd felvert tojásba forgattam és úgy sütöttem ki.

Diós-karamellás muffin lekvárral és kávéval.

A biztosan gluténmentes hozzávalók:darált dió, vaj, tojás, cukor, só, szódabikarbóna, egy csomag karamellás pudingpor, rizsliszt, tej.

Az összetevők mennyiségét nem tudom leírni, mert semmit sem mértem, csak gondolomra öntögettem össze. Ami biztos, az a 20 dkg darált dió, 8 dkg vaj, az egy csomag pudingpor és a 3 tojás. A többit nem mértem. Ennek ellenére egészen jól sikerült. A közepébe áfonyalekvárt tettem.

Kakaós sütemény túró töltelékkel.

A biztosan gluténmentes hozzávalók: a sütihez: 3 tojés, 3 ek cukor, 3 evőkanál rizsliszt, 1 ek kakaópor.

A túrótöltelék: 25 dkg túró, 10 dkg cukor, csipet só,egy citrom leve és reszelt héja, 1 kis doboz Hulala habbá felverve, melybe egy habfixálót is tettem és egy nagy marék mazsola.