2013. január 28., hétfő

Valamelyik nap véletlenül avokádó helyett mangót vettem. Még meg is lepődtem, hogy milyen nagy az avokádó, aztán a pénztárnál meglepődtem, hogy nem is az.

Mangót még soha nem ettem, így érthető, hogy tévedtem. Amikor válogattam, még kicsit csodálkoztam is, hogy kissé piros, de arra gondoltam, hogy majd otthon utóérik és akkor zöld lesz:)


Pár napig vártam, hogy érjen, majd tegnap este felvágtam. Éretlen őszibarackra emlékeztetett az állaga és az íze is. Nem volt finom! De ha már megvettem, akkor nem dobom ki, hanem valamire felhasználom!

Így született meg a mai ebédünk.

Csirkemellet apróra vágtam és kevés olajon pirítani kezdtem.
Tettem rá fokhagymát, egy kanál mézet, mustárt, csilipaprikát, paradicsomot és a felaprított mangót.
Rövid ideig együtt főztem, hogy a mangó is megpuhuljon, majd egy ½ pohár vízbe kevert 1 kávéskanálnyi keményítővel behabartam. Rizzsel tálaltam.


2013. január 24., csütörtök

Reggelire mogyoróvajas „kenyérkét” ettem tejeskávéval.
A „kenyérkét” kb 1 hónapja vettük egy „lisztmentes” rendezvényen. Ma kinyitottam a dobozt, nehogy megavasodjon, de nem lett a kedvencem. A puffasztott rizst jobban szeretem, nem fogom lecserélni ezzel a lapocskával (mostanában a Ripsz-Ropsz nevű puffasztott rizst eszem).

A mogyoróvajat magam készítettem: 15 dkg mogyorót addig daráltam, amíg teljesen egynemű nem lett. Tettem hozzá egy csipet sót, egy nagy evőkanál mézet, egy evőkanál olajat és egy kevés vizet. Könnyen kenhető, nagyon finom mogyoróvaj lett belőle.
Hűtőszekrényben nem tudom, hogy mennyi ideig áll el, én két nap alatt megettem.

2013. január 23., szerda

Laskagombából pörköltet készítettem és összekevertem kurkumával szinezett rizzsel összekevertem. A kurkumával csak szineztem és nem ízesítettem, mert az ízét még szokni kell.
Kínai kelt apróra vágtam, paradicsomot és olívabogyót adtam hozzá, majd kevés olajjal, sóval, cukorral és citormlével ízesítettem.

2013. január 21., hétfő

Gluténmentes császármorzsa Sünmalac módra

Ez volt a reggelim. Az érdekessége a „kenyérke” volt.

Kávédarálón ledaráltam 5 dkg lenmagot és összekeverte 5 dkg urid babliszttel (indiai boltban kapható). Kicsit sóztam, tettem hozzá egy tojásfehérjét és annyi vizet, hogy sűrűn folyós tésztát kapjak. Ezt a tésztát beleöntöttem egy teflonos zsírpapírral kibélelt tepsibe és kanállal vékony lappá egyengettem, simítgattam. 180 fokos sütőben kb 15 perc alatt megsült. Derelyevágóval téglalap formára vagdostam.

A lenmag gluténmentes és a lenmag tartalmazza a legtisztább és legtöbb esszenciális olajat, amire a szervezetnek szüksége lehet. Ezzel a tulajdonságával ez egyik legértékesebb táplálékunkká vált. Gazdag A, B, C, D és E vitaminban. Az ásványok közül nagy mennyiségben tartalmaz káliumot, foszfort, magnéziumot, kalciumot, ként, vasat, cinket, nátriumot, klórt, mangánt, szilíciumot, rezet, fluort, alumíniumot, nikkelt, kobaltot, jódot, krómot. A népi gyógyászat szerint sokféle betegséget lehet gyógyítani vele.




Frankfurti leves

Egy fej hagymát megpirítottam, rádobtam egy fehér- és egy sárgarépát karikára vágva. Tettem bele egy kockára vágott krumplit és egy kis fej felaprított kelkáposztát. Sóztam, borsoztam, kevés pirospaprikával megszórtam és vízzel felengedtem. Fél óra múlva belekarikáztam három Sága virslit és tejfölbe kevert kukoricaliszttel behabartam. Pár percig még főztem, hogy a kukoricaliszt megfőljön. A végén 2 gerezd fokhagymát is belereszeltem.

Császármorzsa gluténmentesen:

Hozzávalók: 25 dkg. kukorica liszt (én olyan kukoricadarát használtam, amelynek a fele szinte lisztté volt őrölve), 3 dl. tej, só, 3 tojás, 2 evőkanál cukor, 1 narancs reszelt héja.

A sütéshez olaj.

A tejhez adtam 2 tojássárgáját (a harmadikat kidobtam), a kukoricalisztet, majd egy csipet sót, 2 ek cukrot és a narancs reszelt héját. Majd ebbe óvatosan belekevertem 3 tojásfehérje felvert habját.

A teflon serpenyőben megmelegítettem az olajat és beleöntöttem a masszát.

Időnként kevergetve megsütöttem.

Tálaláskor saját befőzésű szilvalekvárt tettem rá.

Ismeritek a Szentjánoskenyeret? Ebből készül a karob por is. Európa nyugati részén élelmiszer előállítás során sűrítésre is használják. Amikor Németországban voltam, akkor azt tapasztaltam, hogy tejtermékekben, édességekben, de még felvágottakban is Szentjánoskenyér liszt volt, így nyugodtan tudtam enni. Gluténmentes!

Múltkor vettem kb. ½ kg Szentjánoskenyeret és a munkahelyemen szoktam rágcsálni, ha édességre vágyom. Édes-kakaós íze van. Mivel elég kemény, ezért meleg teába szoktam beáztatni és úgy eszem.

2013. január 17., csütörtök

Egyszerő, gyorsan elkészülő vacsora. Sárgaborsó főzelék sült virslivel (Sága).

A reggeli kávéval egyidőben feltettem a sárgaborsót sós, babérleveles vízbe főni. Néhányszor pótolni kellett a vizet. Kb 40 perc múlva puha lett. Ekkor a merülőmixerrel kicsit "megdolgoztam", de csak annyira, hogy saját magát besűrítette, de marat benne egész szem is. Így nem csak gluténmentes, hanem teljesen lisztmentes lett (még kukoricalisztet sem tettem bele). Munka után, amikor hazaértem, olyan keményre sűrűsödött, mintha betonfőzelék lenne, de vízzel lazítottam és amíg megmelegedett, addig megsütöttem néhány virslit. 

2013. január 14., hétfő

Narancsos mascarponés krém Sünmalac módra

Hétvégén csirkepörkölt, grillezett hós, rizs, krumplipüre és savanyúság volt ebédre.
Narancsos mascarponés krém: 25 dkg mascarponét 3 ek cukorral kikevertem, majd 3 narancs apróra vágott húsát és a kivájás során felfogott narancslét hozzáadtam, majd 20 ml Hullala tejszínből vert habot kevertem hozzá. A három narancs 6 félbevágott "tányérjában" szolgáltam fel. Fahéjjal megszórtam.

2013. január 11., péntek

Kibírtam a 10 napos barnarizs kúrát. 2 és fél kg-al lettem könnyebb. Nem volt nehéz betartani és nem is éheztem. Az első vacsorám grillezett csirkemell volt, párolt csicsóka, sötőtök, hagyma és karfiol keverékkel. Céklát is készítettem hozzá. Micsoda ízek voltak a rizs után:)

2013. január 10., csütörtök

Az emberi butaság határtalan! Ma egy fórumon azt olvastam, hogy valaki megkérdezte, hogy a lisztérzékenységet meg lehet-e kapni úgy, ha valakit egy lisztérzékeny leköhög vagy rátüsszent?

2013. január 7., hétfő

Lehet-e napi 100 Ft-ból étkezni? Nem olvastátok rosszul, tényleg 100 Ft-ot (száz forintot) írtam.
Természetesen nem hosszú távon lehet ilyen kis pénzből megélni, de 10 napig simán.
Jelenleg 10 napig „méregtelenítek”. A saját „kitalációmat” végzem, amit képes vagyok betartani. Reggelente megfőzök 20 dkg barnarizst.
Főzés nélkül 10 dkg barnarizs energiatartalma 362 kcal. Így a 20 dkg rizs 724 kcal.
A megfőtt rizst 8 apró dobozba teszem – az Aspirines dobozt azért tettem a képre, hogy a kis dobozok mérete valamihez viszonyítható legyen.
A barnarizshez napi 1,5 -2 liter teát, ill. vizet is megiszom.
Napi 20 dkg barnarizs ára 60 Ft (van drágább rizs is, de én a Szarvasi 300 Ft/kg-os terméket vettem meg). A 60 Ft-hoz hozzászámítottam 2-3 filteres tea árát, így naponta 100 Ft-t eszem meg.


A napi 724 Kcal nagyon kevés, de a barnarizs sok rostot tartalmaz, így lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz és ha 1-1,5 óránként megeszem egy doboznyit, akkor nem éhezem.