2011. május 26., csütörtök



Az 5 napos kirándulásom során az éttermekben mindig azt mondtam, hogy nagyon sok ételre vagyok allergiás, ezért kizárólag rizst és valamilyen savanyúságot kértem. Lehet, hogy ehettem volna natúr húst is, de már egyszer ráfáztam. És azóta több étteremben rákérdeztem és azt a választ kaptam, hogy a natúr húst ugyanabban az edényben sütik, mint a rántotthúst. Azt sem mondtam meg, hogy lisztérzékeny vagyok, mert nemrég olvastam egy sztárszakácsról, aki azt nyilatkozta, hogy amikor valaki azt mondta, hogy lisztérzékeny, akkor ő úgy csinált, mintha komolyan venné a vendég kérését, de minden alkalommal belecsempészett az ételbe egy kis lisztet. És büszkén dicsekedett vele, hogy a vendég jóízűen megette és nem is lett beteg tőle. Nem normális!
 

 
 

2011. május 21., szombat

Gluténmentes fasirt A darált húst összekevertem egy tojással, egy apróra vágott hagymával, tettem bele sót, borsot, köménymagot és lazítóként puffasztott amarántmagot. Hengereket formáltam belőle, zsírpapírral bélelt tepsibe tettem és kb 40 perc alatt megsütöttem. Nagyon jó ötletnek tűnik az amaránt, laza lett tőle a fasirt. Holnap elutazunk Sopronba, majd az Őrségbe. Nem tudom, hogy oldom meg az étkezésemet. Egy ötletem már van, de majd csütörtökön leírom, hogy bevált-e. Félek az éttermektől, mert már néhányszor ráfáztam, hiába mondtam el, hogy mit szeretnék és mit ne adjanak.

2011. május 19., csütörtök

Tárkonyos zöldséges húsgombócleves és meggyes tejberizs


A leveshez először kevés olajon megpirítottam egy fej apróra vágott hagymát, rádobtam egy felaprított sárgarépát és fehérrépát, sóztam, tárkonnyal megszórtam és felengedtem vízzel. Amikor a víz felforrt beletettem a kis húsgombócokat, ami darált csirkemellből, nyers rizsből, sóból állt. Az utolsó kb 8 percben beletettem egy apróra vágott cukkinit, majd kevés tejjel összekevert kukoricaliszttel sűrítettem.


A tejberizst megfőztem és a tetejére tettem meggyet, de úgy, hogy a befőtt meggylét vanilliás pudingporral besűrítettem, kevés cukrot tettem bele, majd a végén a meggyszemeket is belefőztem.

2011. május 17., kedd

Az a baj, hogy mindig elfelejtem lefényképezni amit főztem. Most is csak a levesből maradt annyi, hogy megörökítsem:) A petrezselymes krumpli, husi, savanyúság már a hasunkban van:)
A levesről csak annyit, hogy karalábé, burgonya, sárgarépa, zöldség, hagyma és tárkony volt benne.

2011. május 14., szombat




Ebédre rablóhúst készítettem sütőben. A pálcikákra mangalicaszalonnát, csirkehúst, csípős kolbászt, hagymát és gombát szúrtam fel és a tepsire fektetve kb 30 perc alatt 160 C-on megsült.Nagyon finom illata volt. És az íze:)


Rágcsálási kényszerem kielégítésére sütöttem gluténmentes kekszet.



5 dkg vajat 8 dkg cukorral, 1 egész tojással, csipet sóval, 1/2 kk szódabikarbónával, reszelt citromhéjjal, vaniliakivonattal összekevertem, majd 10 dkg kukoricaliszttel és 5 dkg rizsliszttel összekevertem. A gluténmentes tészta nem igazán kezelhető normál módon, ezért a tepsibe zsírpapírra tettem négy gombócot, mindegyiket kinyújtottam (nylont tettem rá, hogy a nyújtófára ne ragadjon), majd derelyevágóval bevagdostam, hogy sülés után darabokra lehessen tördelni.



10 perc alatt megsült. Minél vékonyabb, annál ropogósabb.

2011. május 13., péntek

Görög saláta

2 db kígyóuborkát és 4 db paradicsomot kockára vágtam, majd fokhagymás olajban „érlelt” Feta-sajtot tettem rá.

 


A banános muffin receptje pár blogbejegyzéssel előbb már olvasható.

Ma vettem igazi kukoricalisztet és rizslisztet. Úgy értem, hogy igazi, hogy nem üzletben vettem, hanem egy lisztérzékeny társamtól, akinek házi gabonamalma van és piacon vásárolt kukoricát és szemes rizst otthon őröl. Ha tudnék zongorázni, akkor most elzongoráznám a kereskedelmi forgalomban kapható lisztek és a házi lisztek közti különbséget. Ez sokkal finomabb. Amíg eddig minden kukoricaliszt és rizsliszt felhasználása alkalmával éreztem furcsa, kesernyés utóízt, most nem volt!


Sütöttem a kukoricalisztből, illetve kukoricalisztből és rizslisztből lepénykéket. Kenyérpótléknak nagyon finom. Mindkettőhöz kis sót, kevés olajat és vizet adtam, majd összegyúrtam és lisztezett felületen kis korong formájúra nyújtottam, forró serpenyőben megsütöttem. Meglepő módon a kukoricaliszt és rizsliszt keverékéből gyúrt tészta egészen jól nyújtható volt. A kukoricalisztes is jobban tapadt, mint az üzletben vásárolt liszt.

Köszönöm Réka!

2011. május 12., csütörtök

Tökfőzelék pörkölttel

A mirelitt tököt este kivettem a mélyhűtőböl és egy tálcára téve reggelig kiengedett. Reggel olajon megdinszteltem egy nagy fej hagymát, majd rátettem a tököt. 3 dl gluténmentes joghurtot öntöttem rá, megsóztam és addig főztem, amíg meg nem puhult (6-8 perc). Ekkor egy csokor apróra vágott kaporral megszórtam, majd 1 dl tejfölt kevés vízzel és 1 ek. kukoricaliszttel összekevertem és a tökre öntöttem. 2-3 percig főztem. Pörköltet adtam hozzá.

A joghurtról jut eszembe: valamelyik nap vettem egy natúr joghurtot, olyat ami nem szerepel a lisztérzékenyek honlapján összegyűjtött gluténmentes termékeket gyártók listáján. Írtam a forgalmazónak és megkérdeztem tőle, hogy lisztérzékenyként ehetem-e a terméket. Azt a választ kaptam, hogy NEM.

Jó hír viszont az, hogy a Csermajorban gyártott Pálpusztai sajt gyártója azt írta, hogy a technológia során nem használnak lisztet és keresztszennyeződés sem fordulhat elő.

Tegnap a munkám során gépkocsival mentem valahova. Nem saját kocsival, hanem vittek. A sofőr megkínált Negróval (nem a normál sötét, hanem fehér színű volt). Kivettem egy szemet és szerencsére nálam volt a szemüvegem, ezért megnéztem a zacskót. És mi volt ráírva? Glutént tartalmazhat:( Nem ettem meg.

Ja! Még egy fontos dolog. Az elmúlt másfél évben a következő megfigyelésem volt (saját magamon tapasztaltam):
a legkisebb mennyiségű glutén pont ugyanolyan intenzív, robbanásszerű panaszt okoz, mintha megennék egy egész kiflit. Ugyanúgy előjönnek a bőrtüneteim, ugyanúgy tüzel az arcom a legkisebb keresztszennyeződéstől is. Ezt az elmúlt hónapokban ki is próbáltam. Egy véletlen gluténszennyeződés okozta bőrtünet elmúltával (ami kb 2-3 hét alatt múlik) direkt megettem egy szelet kalácsot és a kalácstól pont ugyanúgy néztem ki. Most kezd emberi külsőm lenni, végre múlik a pirosság és a kiütés.

Többé tudatosan nem eszem lisztet! Még próbaképpen sem!

2011. május 11., szerda

Ma van a blog szülinapom. Egy éve írom a lisztérzékenységemmel kapcsolatos észrevételeimet és receptjeimet. Egy év alatt 102 bejegyzésem volt és 133 fényképpel illusztráltam a receptjeimet. Eddig 5938 látogatóm volt. Ebből 252 látogatót többször visszatérőként jelöl a blogfigyelőm.

 

2011. május 9., hétfő

Újkrumpli csirkeszárnnyal.

A csirkeszárnyak végét levágtam (azon egy falat hús sincs), ErősPista-méz-olaj keverékkel bekentem. Ropogósra szerettem volna sütni, de a méztől nagyon hamar lekapott, ezért csak kis lángon sütöttem tovább, hogy nehogy nyers maradjon. Egy évben egyszer megehető, de én nem igazán szeretem a bőrös-csontos húst.

Tegnap délután néhány ismerős jött hozzánk és kacsatepertőt, valamint kacsamájat sütöttem. Volt hozzá hagyma, paradicsom és paprika. Gondoltam, hogy aki kényes gyomrú, az kap franciasalátát kaszinótojással. Minden elfogyott:) A vendégek friss kiflit ettek, én gluténmentesség érdekében a tepertőt májjal és kaszinótojással ettem:)

2011. május 7., szombat

Ha valaki garantáltan gluténmentesen akar táplálkozni, akkor kizárólag piacon vásároljon és felejtsen el minden kész terméket.

Ami legutoljára felbosszantott, az az volt, hogy most olvastam, hogy csak nagyon kevés gyártó garantálja, hogy a citrompótlója gluténmentes. De miért van benne glutén? A munkahelyemen elég gyakran iszom teát és a fiókomban lévő citrompótlóval ízesítettem eddig. Hétfőn megnézem a gyártóját és rákeresek a nyilatkozatára.

A másik ami felborzolta az idegeimet: a hét elején volt egy levélváltásom egy tejterméket gyártó céggel és feltettem nekik azt a kérdést, hogy lisztérzékenyen megehetem-e az általuk forgalmazott NATÚR JOGHURTOT? A válaszuk az volt, hogy NEM.

Írtam egy büdi sajtot gyártó cégnek is, valamint egy húskészítményeket gyártó cégnek is, de napok óta egyikük sem válaszolt:(A sajt azóta érik, nem merem megenni. A húskészítményt gyártó cég termékeit "bosszúból" elkerülöm. Egyébként sem nagyon eszem felvágottat, de ha nem írják meg, hogy gluténmentes, akkor főleg nem eszem belőle.

2011. május 6., péntek

Banános muffin(12 db - finom)

Egy megérett banánt villával összetörtem, majd tettem hozzá 1/2 dl olajat, 1 dl tejfölt, 1 tojást. Robotgéppel összekevertem, majd hozzá adtam 15 dkg lisztet (fele kukorica., fele rizsliszt), 10 dkg cukrot, 1/2 kk szódabikarbónát. A tésztát belekanalaztam a szilikonos muffinformákba (3/4 részig), majd előmelegített sütőben 160 C-on kb 20 percig sütöttem.