2011. április 29., péntek

 
A tepsi alját egy sor főtt krumplival kiraktam, sóztam, majd jött rá egy sor karikára vágott cukkini. Sóztam, borsoztam és bazsalikommal megszórtam. Erre rászórtam a maradék húsvéti sonkát, amit ledaráltam. Paradicsomkarikákkal, valamint sajttal beborítottam és sütőben 30 percig sütöttem.
 
 
Az idei első eper (na nem saját termés, hanem a piacról való). 

2011. április 19., kedd

Rémes ez a hyperézékenység. Valamit megint megettem, amiről nem tudtam, hogy glutén-tartalmú. Az arcom "gyönyörű" lett: piros, kiütéses és dudoros:(

Amikor a szigorú diéta hatására meggyógyul az arcom, akkor elkezdek lazulni. Amíg nagyon figyelek és kizárólag a saját magam készített ételt eszem, addig nincs baj, de amint meggyógyul az arcbőröm, elfelejtem a szigorú diétát és mindjárt jön a baj:(
A problémát az okozza, hogy amikor „laza” vagyok, akkor megeszem olyan terméket, amiről előzetesen nem győződtem meg, hogy gluténmentes-e.

Most megint próbálom felgöngyölíteni, hogy mit vétettem, de nem látok tisztán. Utólag keresem a neten a gyártók nyilatkozatát a termékek gluténtartalmáról, ill. leveleket írtam a gyártóknak, hogy a gyanúba keveredett termékek gluténtartamáról, vagy gluténmentességéről nyilatkozzanak.
Gyanúba keveredett egy rizsliszt, amiről a gyártó/forgalmazó levélben úgy nyilatkozott, hogy nem garantálja a termék gluténmentességét. A rizsliszttől már máskor is volt bajom, bár a lisztérzékeny személyeknek simán azt mondják, hogy használhatja a rizslisztet.

Néha azt gondolom, hogy a sima gasztroenterális tünetekkel rendelkező lisztérzékenyek nem is tudják, hogy a nyomokban glutént tartalmazó rizsliszttől van bajuk, én viszont egyből látom az arcomon a tüneteket, tehát mondhatni én vagyok a szerencsésebb.

Következő termék, ami szóba jöhet, az egy ízesített paradicsom ivólé. A gyártója két napja nem nyilatkozik, pedig már a levélen kívül telefonon is kértem információt.

Ettem (talán nem kellett volna) tejszínhabos csokis pudingot, amiről nincs pontos információm.

És ettem egy kínai étteremben. Már máskor is ettem kínai kaját, pedig a szójaszósz miatt óvnak tőle, de eddig megúsztam. Lehet, hogy most pechem volt? Sok a nyitott kérdés, de egyszer talán megjegyzem, hogy mindig, mindent előre nézzek meg és tényleg csak a biztosan gluténmentes kaját egyem meg.

2011. április 14., csütörtök




A mai vacsora brokkoliból készült. Először sós vízben megfőztem a brokkolit és két szem krumplit. Tepsibe tettem a karikára vágott krumplit, ráhalmoztam a brokkolit, majd vaj, kukoricaliszt, tej hozzáadásával besamelt készítettem, melybe belekevertem 10 dkg sajtot és gondolomra sót, borsot. A besamelt ráöntöttem a tepsiben lévő zöldségre és megszórtam sajttal. Addig sütöttem, amíg meg nem pirult. Fél tepsinyi mennyiséget ettem meg az előbb, majd még három - kukoricadara hozzáadásával készült - túrógombócot.



2011. április 9., szombat

Pipileves sok zöldséggel.

Most nem a recept a lényeg, a levest csak díszletnek tettem be a blogba.

Most arról akarok mesélni, hogy a nagyon okos orvosok mostanában kezdenek rájönni arra, amit nem is olyan régen tapasztalatból leírtam a blogomban (2010. november 18.-án). Arról számoltam be, hogy az autoimmun pajzsmirigygyulladásom a gluténmentes táplálkozás következtében megállt, illetve a 100-szoros aTPO értékem normalizálódott.

Itt a cikk, amit ma olvastam: "Kutatók szerint a gluténmentes étrend segíthet visszaállni a pajzsmirigynek a normál működésre.

Becslések szerint a lisztérzékeny esetek 97 százalékát soha nem diagnosztizálják. Ez a hatalmas szám nem csoda, a végül felfedezett betegek 70 százaléka ugyanis elmondása szerint nem tapasztalta az olyan jellemzőnek tartott tüneteket, mint a hasmenés, puffadás, hasi fájdalmak vagy súlycsökkenés. Nekem is csak bőrtünetem van.

Tapasztalatok szerint miután a betegek átállnak a gluténmentes étrendre, csökkenni kezd szervezetükben az ártalmas antitestek szintje, amely egészséges reakció.

És noha az autoimmun betegségek életre szólnak, megfelelő táplálkozás mellett gyakran helyreáll a pajzsmirigy működése, így az orvos egy idő után szükségtelennek nyilváníthatja a gyógyszeres kezelést."

2011. április 8., péntek

Vajas kenyér (puffasztott rizs) retekcsírával.
A retekmagot nagyon könnyű csíráztatni. Egy napig vízben kell áztatni, majd leszűrni és egy lapos tányérba tenni a magokat. Pár nap alatt használható csíra nő. Naponta kell átmosni és leszűrni.

2011. április 7., csütörtök

Mi a fenét lehet reggelizni, mi a fenét lehet kenni a puffasztott rizsszeletre, ha az ember lisztérzékeny? Most egy joghurtot beleöntöttem egy szitába, és egész éjszaka hagytam, hogy a savó kicsöpögjön. A besűrűsödött joghurtot sóztam, borsoztam és beleaprítottam egy hagyma zöld szárát. A hagymaszárat saját magam termeltem:) Egy csírázásnak indult vöröshagymát nem kidobtam, hanem tovább csíráztattam. Aztán a hagymaszárat felhasználtam.

2011. április 4., hétfő

Rakott - padlizsános, gombás, krumplis - hús

A tepsi alját előre főzött, karikákra vágott burgonyával beborítottam, majd rátettem egy sor darált húsból készült pörköltet. Erre egy réteg gombapörkölt, majd egy réteg kukoricalisztben megforgatott, kevés olajon megsütött padlizsánkarikát tettem. Ezután egy réteg karikára vágott paradicsom kerül, végül egy sor burgonya. A rétegeket sózom, borsozom és bazsalikommal, illetve ízlés szerint bármilyen fűszerrel ízesítem. A rétegeket meg lehet locsolni tejföllel (én nem tettem). A tetejét bacon csíkokkal befedtem és a sütőben addig sütöttem, amíg a szalonna ropogósra nem sült.

2011. április 3., vasárnap

Gesztenyetorta Sünmalac módra

A születésnapi tortám:)

Gluténmentes gesztenyetorta:


4 tojássárgáját 20 dkg cukorral habosra kevertem, majd hozzátettem 10 evőkanál vizet, 1/2 kk szódabikarbónát, 10 dkg gluténmentes lisztet, 10 dkg kukoricalisztet és 10 dkg darált diót. 4 tojásfehérje kemény habját óvatosan hozzákeverem, majd zsírpapírral kibélelt tortaformában megsütöm.
A krém, amivel a kettévágott tortát megkentem középen, a tetejét és az oldalát:
25 dkg ligamargarint 10 dkg cukorral habosra kevertem, majd fél liter tejből készített vaniliáspudingot és 25 dkg Maróni gesztenyemasszát hozzákevertem.
A tetejére tejszínhabból próbáltam díszt nyomni, de a végén csak ez sikerült.

Nagyon finom!


2011. április 1., péntek

Juhtúróval töltött pulykamellfilé feltekerve és szalonnába csavarva, majd megsütve. Krumplipürével és lilakáposztával. Receptet nem írok, mert nincs mit írni róla.