2011. január 31., hétfő

Ananászkrémes születésnapi torta

Sütöttem egy 6 tojásos piskótalapot. 6 tojássárgáját kikevertem 14 dkg cukorral, majd a hat tojásfehérjéből vert kemény habot óvatosan beleforgattam. 18 dkg lisztet (harmadolva: kukoricaliszt, rizsliszt, burgonyakeményítő) beleszitáltam és összekevertem. Zsírpapírral kibélelt formába öntöttem és 160 C-on kb 25 percig sütöttem. A sütő ajtaját egy villával picit kitámasztottam, hogy a gőz ki tudjon jönni. Amikor elkészült, a sütőben hagytam még fél órát, hogy ne essen össze a hirtelen hideghatástól.

A piskótát három részre vágtam.

Ananászkrémmel kentem meg, majd egy éjszakát a hűtőben pihentettem.

Ananászkrém: egy doboz ananászkonzerv levét gluténmentes vaniliáspudingporral megfőztem. Amikor kissé kihült, akkor hozzá kevertem habfixálóval felvert cukrozott habtejszínt.A tetejétmegszórtam kakaóporral összekever, tört grillázscukorral

2011. január 23., vasárnap


Gombaleves: olajon megpirítottam egy fej apróra vágott hagymát, majd rádobtam egy karikára vágott sárgarépát és fehérrépát, majd az apróra vágott gombát. Egy ideig együtt pároltam, megszórtam gluténmentes ételízesítővel, sóval, borssal. Ezután egy ek. rizslisztet szórtam rá és felengedtem vízzel. Még 10 percet főztem és tettem bele apróra vágott petrezselymet.




Pisztráng sültkrumplival: a pisztrángot besóztam, majd kukoricalisztben megforgattam és mindkét oldalát ropogósra sütöttem. A krumplit sós vízben félig megfőztem, majd leszűrtem és kevés olajon átpirítottam.

2011. január 21., péntek

Linzer Sünmalac módra

Gluténmentes linzer:

összesen 30 dkg liszt (kukorica+rizsliszt+keményítő)
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
fél kk. szódabikarbóna
reszelt citromhéj
2 ek tejföl

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, majd lisztezett szilikonlapon kinyújtottam, kiszaggatom és zsírpaírral kibélelt tepsiben 8 perc alatt megsütöttem. A
linzerkarika felső részét sütés előtt tojásfehérjével megkentem és darabos dióval megszórtam. A kisült karikákat lekvárral összeragasztottam.

Megjegyzés: frissen majdnem megfulladtam tőle, de pár óra alatt a lekvártól ehető állagúvá vált.

Újabb megjegyzés: sokan azt mondják, hogy a rizslisztet használhatják leginkább a lisztérzékeny emberek. Én nem nagyon szeretem, mert nagyon szemcsés állagúnak tartom. A kukoricalisztnek jellegzetes íze van, ami a süteményekből nagyon kiérződik.

Sajnos egy héttel ezelőtt az arcomon megint kijöttek a kiütések. Egy héten keresztül minden rendben volt a barnarizzsel, de az utolsó két napban egy másfajta barnarizst ettem, ami olcsó volt, a csomagolása is nagyon egyszerű volt, és most utólag arra gondolok, hogy keresztszennyeződés miatt gabonaszem lehetett benne. Sajnos nem szemltem át, mint a Hamupipőke, és ez okozhatta a problémát. Ezért nem írtam egy hétig, mert nagyon mérges voltam.

2011. január 16., vasárnap

Barnarizs, lilakáposzta, zöldborsó és lilahagymás fetasajttal töltött csirkemell. Nálunk leggyakrabban a család is gluténmentesen táplálkozik

Én tovább tartom a méregtelenítést, ezért az én ebédem és a vacsorám csak barnarizs és főtt zöldborsó volt.

A családnak, mivel ma én sütit nem eszem, ma búzalisztből készítettem a képviselőfánkot. Nagyon jó lett. Nagyok lettek és pehely könnyűek.

2,5 del vízet 10 dkg margarinnal és egy csipet sóval felforraltam. Amikor felforrt, akkor 16 dkg lisztet öntöttem hozzá és fakanállal egyneművé kevertem, és 2-3 percig kis lángon folyamatosan kevergetem. Ezután kicst hagytam hűlni a tésztát, majd egyesével négy tojást kézzel hozzágyúrtam. Zsírpapírral bélelt sütőlapra tettem egy-egy nagy ecőkanálnyi tésztát és 200 C-on 20 percig sütöttem. A sütőben hagytam kihülni. 13 db lett belőle. Vaniliapudinggal és tejszínhabbal töltöttem (én csak néztem, de nem ettem belőle). Olyan nagyok lettek, hogy 1 liter puding és kb 6 dl tejszínhab fért bele.

2011. január 15., szombat

Hatodik napja tartom a barnarizs kúrát. Még legalább hat napig folytatom. A tavalyi barnarizs kúrához képest annyi könnyebbséget adtam, hogy amikor éhen akarok halni, akkor narancsot, vagy mandarint eszem, valamint a barnarizst nem üresen, hanem valamilyen zöldséggel, vagy zöldségpürével (azt is sótlanul, mint a rizst) eszem.
A mai ebédemhez a barnarizs mellé sárgarépa-zeller-alma-gyömbér pürét készítettem.
Ezt olvastam a barnarizsről:
A barnarizs a legkönnyebben emészthető gabona, liszt érzékenyek is fogyaszthatják. Az anyatej után ez a legkiegyensúlyozottabb táplálékunk. Hántolatlan, ezért tartalmazza a héjban lévő vitaminokat, ásványi anyagokat és a rostokat is. Gazdag fehérjében, rostokban, cinkben, folsavban, E- és B vitaminban, kalciumban. Fogyasztása minden évszakban ajánlott. A kerekszemű barnarizs a legkiegyensúlyozottabb energiájú, amíg a hosszú-szemű változat nyáron, a rövid pedig telén egészségesebb kiegészítő gabonaként.
A barnarizs élettani hatásai
Tisztítja a beleket, magába szívja a mérgeket a bélrendszerből – így fejti ki tisztító, méregtelenítő hatását. Jó hatással van keringési, emésztési bántalmak esetén, kimerültség, stressz, magas vérnyomás csökkentésére, hasmenés ellen. Érdemes fogyasztani magas láz, hajhullás, bőrbetegségek esetén is. Segíti a zsírleadást, jótékonyan hat a vérzsír és vérkoleszterin szintre. Segíti a veseműködést, gátolja a vesekőképződést, segíti a salakanyagokat eltávolítani a szervezetből, az idegrendszerre nyugtató hatást gyakorol!

2011. január 11., kedd

Amit most leírok, az nem egy gasztronómiai utazás. Talán méregtelenítésnek lehet nevezni. 10 napig barnarizs-kúrát tartok.
Ez nem egy orvos, vagy egy dietetikus által ajállott kúra, hanem én találtam ki.
Egy évvel ezelőtt már megcsináltam, ennek következtében derült ki, hogy lisztérzékeny vagyok. Akkor CSAK sótlan barnarizst ettem és ízesítés nélküli teát ittam. Hatására elmúltak az évek óta fennálló bőrtüneteim.Miután valakinek feltűnt, hogy a liszt kihagyása tünetmentességet eredményezett, elmentem laboratóriumba, ahol a vizsgálat kimutatta a gliadin elleni antitestet.
Mostanában nincs különösebb bajom, mert egészen ügyesen belejöttem a lisztmentes életbe, de régebben elhatároztam, hogy évente egyszer a barnarizsezést megismétlem. Tegnap kezdtem és megint 10 napig fog tartani.
Az első napon sótlanul ettem. Mától viszont annyi könnyebbséget adtam magamnak, hogy a sótlan barnarizshez minden nap valamilyen zöldséget tehetek. Abból is keveset és azt is sótlanul.
Ma sárgarépapürét készítettem (3 sárgarépát és egy almát vízben megfőztem, és pépesítettem).Mennyivel finomabb volt a rizs, mintha üresen ettem volna! Valóságos ízorgia:)
Holnapra már elkészítettem az ebédemet és a vacsorámat: a már majdnem megfőtt barnarizshez felaprított csiperkegombát és egy csomag petrezselymet tettem, majd lefedve még 10 percig főztem.
És napi 1,5 liter teát iszom. Cukor és citrom nélkül.

2011. január 4., kedd

A lisztérzékenyek fórumán olvastam, hogy valaki szilveszterre vett I.osztályú lencsét. A zacskón szerencsére észrevette az allergéninfót, melyen az állt, hogy lehet benne búza, árpa, stb. Átnézték a megfőzésre szánt lencsét és több szem gabonát találtak benne.
A kollégámnak elmeséltem, aki azt mondta, hogy amikor ők főzték, akkor a víz tetején kalász darabokat találtak.
Meg kell mondjam, erre én nem gondoltam. Eddig csak megmostam a lencsét és megfőztem.
Ezentúl átszemezem, mintha én lennék a Hamupipőke:) És ugyanezt fogom tenni a rizssel is.

2011. január 2., vasárnap

Egy kedves blogtársamtól tanultam a sajttányér készítését. A tányér sajtból van és meg lehet enni. Bármit bele lehet tenni, én hirtelen a fénykép kedvéért húst és olivabogyót tettem bele. A férjem meg is ette gyorsan:)



Tányéronként kb 5 dkg sajtot nagylyukú reszelőn lereszeltem, majd zsírpapírral bélelt tepsibe szórtam. Nagy lángon megolvasztottam, addig sütöttem, amíg pirulni nem kezdett.



A megolvasztott sajtot - amikor már annyira kihűlt, hogy meg lehet fogni - lefelé fordított pohárra tettem.



Ha kihűlt, akkor kész is. Már csak ötlet kell hozzá, hogy mivel töltsük meg.

2011. január 1., szombat

Az évet lencsefőzelékkel kezdtük, hogy szépek és gazdagok legyünk:)

A lencsét tegnap este beáztattam (nem szükséges) és ma feltettem sós, babérleveles, gluténmentes ételízesítős vízbe főni. A víz bőven lepje el.
Mivel be volt áztatva, ezért 20 perc múlva már puha volt. Ekkor egy púpos evőkanálnyi kukoricalisztet összekevertem vízzel és beleöntöttem a fazékba. Pár perc főzés után besűrűsödött. Kevés ecetet tettem a saját tányéromban levő lencsefőzelékre, mert én úgy szeretem.
Gluténmentes virslit sütöttem hozzá.
FIGYELEM! A virslivel nagyon vigyázni kell, mert a legtöbb virsli tartalmaz lisztet. Meg kell keresni azt a márkát, amely gyártója nyilatkozik arról, hogy a terméke gluténmentes.