2010. december 31., péntek

Mindenkinek, aki erre jár, gluténmentes boldog új esztendőt kívánok!

Egy hete egy rokonomhoz ebédre voltunk meghívva. Bablevest készített, de már előre jelezte, hogy az én adagomat még rántás előtt átteszi egy kislábasba, így nem lesz benne glutén.
Az asztalnál mégis nagyon gyanus volt a leves, de aki főzte, az megesküdött rá, hogy nincs berántva. A színe, az állaga pont olyan volt, mint az a bableves, amit berántott.
Sajnos - bármennyire is gyanus volt - nem akartam megbántani és megettem. Azóta egy hét telt el. 3-4 napja ég az arcom és az orrom megint vörös.
Úgy látszik, hogy kizárólag magamnak hihetek. Jövőre biztosan ezt teszem:)

2010. december 26., vasárnap

Kakaós krémes:

Sütihez való alapanyagok:
5 tojássárgája
15 dkg cukor
15 dkg liszt (rizs, kukorica, és keményítő)
2 ek kakaópor
10 ek víz
1 kk szódabikarbóna

A tojássárgáját a cukorral, a vízzel habosra keverni, majd belekeverni a szódabikarbónával elkevert lisztet. Zsírpapírral kibélelt tortaformában 160 °C-on kb 25 percig sütni. Érdemes előbb kisütni, mert én még forró állapotban ráöntöttem a krémet és szerintem attól lett a közepe sokkal laposabb a tésztának, mint a széle.

Krém:
5tojásfehérje
6 ek cukor
2 cs gluténmentes vaníliás pudingpor
6 dl víz A tojásfehérjét kemény habbá vertem.

A pudingport a vízzel és a cukorral simára kevertem és felfőztem. Még forrón belekevertem a habot és a tészta tetejére kentem, és még kb 20 percig szintén közepes hőmérsékletű sütőben tovább sütöttem. A tetejére lehet még habot tenni, de én azt nagyon ritkán használok.

2010. december 23., csütörtök

Karácsonyi sütemény (gluténmentes):

Hozzávalók:
3 dkg élesztő (felfuttatva)
10 dkg rizsliszt
10 dkg kukoricaliszt
10 dkg kukoricalepényliszt
10 dkg gluténmentes lisztkeverék
8 dkg cukor
2 tojássárgája
15 dkg Liga margarin olvasztva
1,5 dl langyos tej
csipet só
fahéj
5 dkg mazsola
5 dkg mogyoró
5 dkg kandírozott citrom- és narancshéj

Amíg az élesztőt felfuttattam, addig a tészta hozzávalóit kimértem és alaposan összekevertem. A bekevert tésztát 30 percig kelesztettem, majd vizes kézzel apró golyókat formáztam, amit a sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem. 180 °C-on 25 percig sütöttem, majd a végén porcukorral meghintettem
Utólag jöttem rá, hogy a golyókat is legalább fél óráig pihentetni kellett volna, mert akkor lazább szerkezetű lenne.

Sütöttem két rúd gluténmentes bejglit is:



Gluténmentes bejgli:


2 dkg élesztő felfuttatva
25 dkg liszt (rizsliszt, kukoricalepényliszt és gluténmentes lisztkeverék)
1 tojás
12 dkg Ligamargarin
3 dkg cukor

Töltelék:

15 dkg darált dió
10 dkg cukor
forróvíz
citromhéj
rum

A tésztát összegyúrtam, majd 2 órát kelni hagytam.

Lisztezett deszkán kinyújtottam, majd dióval megtöltöttem és felcsavartam. Ezután fél órát újra kelesztettem, majd alaposan megszúrkáltam és egy tojással megkentem a tetejét. 180 °C-on sütöttem.


2010. december 21., kedd

Sütöttem egy újabb adag mézeskalácsot, mert az előzőt megették. Szerintem az jobb volt, de ez is finom lett.
Ebben kevesebb volt a méz és több volt a liszt.
Papírból fenyőfát vágtam ki és a segítségével mézeskalács-fenyőfákat is készítettem. Ráírtam mindenkinek a nevét, így ezek lesznek az ajándék-kísérő kártyák.

2010. december 12., vasárnap

Képviselőfánk Sünmalac módra

Készül a gluténmentes névnapi ebéd. Kacsacomb, lilakáposztával és krumplipürével. Most készítettem először kacsacombot. Először a bőrös részt bevagdostam, alaposan besóztam,majd a bőrös oldalával lefelé egy vastag aljú lábasba tettem. Rengeteg zsír olvadt ki belőle. Egy kis idő után kevés vizet is öntöttem rá és fedő alatt kb 1,5 órán keresztül pároltam, sütöttem. A hús puha lett, a bőre ropogós.

Kacsacomb a tányérban.

A kacsa után képviselőfánkot készítettem. 10 evőkanál vízet 10 dkg zsírral forrásig melegítettem, majd fele-fele arányban rizs és kukoricaliszt keverékét öntöttem bele 15-20 dkg körüli mennyiséget. Kicsit főztem, majd amikor kicsit kezdett kihülni 5 tojást kevertem hozzá egyesével. Egy csipet sót és 1/2 káváskanál szódabikarbónát is tettem bele. Zsírpapírrak kibélelt sütőlapra tettem halmokat, majd 220 C-on 25 percig sütöttem. Sajnos nem lett igazán könnyű, inkább tömör golyóra hasonlított, de karalábévájóval kiszedtem a belsejét és gluténmentes vaniliapudinggal és tejszinhabbal megtöltöttem. A tetejét porcukorral megszórtam. Finom lett.

2010. december 8., szerda

Karácsonyi sütemény mézeskalács Sünmalac módra

Na, megalkottam az első karácsonyi próbasütit. Sajnos a díszítése még nem tökéletes, azt még gyakorolni kell. Azt hiszem, hogy ezeket a hétvégén megetetem a családdal – úgyis névnapozunk.


Gluténmentes mézeskalács hozzávalói:

-20 dkg gluténmentes liszt (szerencsére volt itthon, mert a hétvégén vettem 1 kg-t. Ez a 2.kggluténmentes lisztkeverék, amit 1 év alatt
megvettem)
-5 dkg rizsliszt
-1/2 dkg szódabikarbóna
-8 dkg felolvasztott margarin
-7 dkg porcukor
-15 dkg felmelegített méz
-1 egész tojás
-csipet só
-őrölt fahéj és szegfűszeg
-1 narancs reszelt héja

A hozzávalókat összekevertem, majd a folyós tésztát egy tálcára öntöttem. Pár órára a hűtőbe tettem, majd több részletben leszedtem a tésztát a tálcáról és rizslisztes szilikonlapon vékonyra nyújtottam. Sütiformákkal kiszaggattam

és zsírpapírral kibélelt sütőlemezre téve előmelegített sütőben 180 C-on 5-6 percig sütöttem.


A mézes süti a sütőből kivéve kísértetiesen emlékeztet a svéd pepperkakkorrra.

Miután kihűlt, vízfürdő felett megolvasztott csokoládéval – pici olajat is tettem bele – szilikonecsettel bevontam. Mártogatni is lehet.

Díszítéshez egy tojáshehérje keményre vert habjához kb 20 dkg porcukrot kevertem és habzsákba téve a csokis mézessüti tetejét „írókáztam”.


Egy üres kekszre pici lekvárt kentem, erre jött egy kis marcipán, majd lekvár, végül a csokis keksz.


2010. december 7., kedd

A mai vacsora: sült krumpli, tegnapról megmaradt pulykamell, frissen sült csirkemáj, majonézes cékla.
Receptet nem írok, mert erről az egyszerű ételről nincs mit írni. Ezt bárki elkészíti.

2010. december 5., vasárnap

Három napig Hévízen voltunk. Pihenésen, fürdésen kívül gluténmentes főzőtanfolyamon is részt vettem. Fenti kép a szálloda cukrászának az egyik karácsonyi sütije. A jövő héten megpróbálom "leutánozni". Akkor a receptet is leírom.
A tanfolyamon megismerkedtem sok lisztérzékeny társsal, vagy annak anyukájával. Mindenki nagyon kedves volt, sok információt adtunk át egymásnak.
Legjobban A-nak örültem, mert neki is ugyanolyan tüneteket okoz a glutén, mint nekem. Ne haragudj A., de tényleg nagyon jó,hogy végre találkoztam olyan valakivel, akinek a glutén az arcán szintén piros foltokat, bőrpírt okoz. Fel a fejjel A ! A tünetek a gluténmentes diéta betartásával javulni fognak!
Üzenem a tanfolyamon résztvevő csapattársaknak, hogy a fényképeket már feltöltöttem és holnap mindenkinek elküldöm a linket. Ha valaki nem tudja, hogy hogy kell megnézni, vagy nem tudja, hogy a képeket hogy kell letölteni, akkor jelezzen.
Én is szeretnék fényképeket kapni:)